+36 70 634 80 09 info@kisbuszrent.hu

OSZTRÁK KASTÉLYTÚRA ajánlás


2020. május 23.
Témakör: Újdonságok
OSZTRÁK KASTÉLYTÚRA ajánlás

Ebben a megbolydult világban talán nem a legfontosabb a következő kisbuszos utazás tervezése családdal, barátokkal, de azért azt gondolom mindenki hisz egy bíztató jövőben ahol vissza térhet az élet a normális kerékvágásba. Ilyen megfontolásból találtam érdemlegesnek az alábbi cikket megjeleníteni oldalunkon, amely a szomszédos országba , Ausztria csodás kastélyai közé kalauzol el.

Bízom benne, hogy érdekesnek találják és mihelyt lehetőség nyílik rá lesznek olyanok akik megcélozzák az alábbi helyszínek valamelyikét és útközben igénybe veszik kisbuszunk által nyújtott exklúzív szolgáltatásokat, amiben az út minden pillanatát maximális kényelemben tölthetik, valamint ami ma már talán az egyik legfontosabb szempont lehet, hogy akár 8 fővel,végig együtt családdal , barátokkal, akiket az utóbbi időben keveset láthattak.

Kellemes olvasást.

Alábbi cikk kedvenc folyóiratom és úti tanácsadómban MOTOZIN MAGAZINban jelent meg 2017 május-júniusi számban. Az írás Bacskó Péter tollából fakad, amit ismételten magas színvonalon, ékes szavakkal írt.

28 I TURA I ŐRSÉG ÉS AZ OSZTRÁK KASTÉLYÚT
ÉDESAPÁM TÁMOGATOTT, AMIKOR A SZÜKSÉGES KORT BETÖLTVE ROHANTAM SEGÉDMOTORKERÉKPÁR-JOGSIT SZEREZNI.

Ő vette az első robogómat és ő kísért el első hosszabb utamra is, amely Debrecenből nagyszüleim festői kis falujába vezetett, a szlovák határ mellé,Pusztafalura. Türelmesen jött mögöttem a koros kétütemű technika által diktált, komótos tempóban. Később ő vitt el az első külföldi túrámra is. A nem kimondottan az ilyesfajta túrák megtételére tervezett motorommal megjártam vele
Erdélyt, az Isztriai-félszigetet, sőt, a Francia Alpokat is. Sajnos, ahogy múltak az évek, az élet bonyolultabb lett, és megritkultak a közös utak – az utóbbi pár évben már annak is örültem, ha évi
egy közös hétvégét össze tudunk hozni. Tavaly is egészen őszig kellett várni, hogy végre adódjon két nap, amikor elindulhatunk. Különösen jól esik, hogy tapasztalatai ellenére nem szól bele a
tervezésbe, azt teljes egészében rám bízza. Most is csak annyit mondott, hogy az Osztrák Kastélyút (Schlösser Strasse) érdekli. Ő csak utazni akar, és élvezni a tájat.Aki már járt a határ túloldalán, az tudja, hogy nagyot tévedni nem lehet az ottani utakkal. Inkább az okozott fejtörést, hogy miként lehet két napba besűríteni mindent, ráadásul úgy, hogy apámnak vasárnap este még vissza kell utaznia Debrecenbe. A kastélyok közül sok szállodaként vagy étteremként üzemel-ez a tény pedig az útba ejtendő állomásokból ejtett ki néhányat. Vasárnapra beterveztem egy rövidke őrségi kerülőt is,hogy azért ne csak utazásból álljon a nap.Péntek délután még percekig pörgött utánam a forgókapu, olyan tempóban távoztam a munkahelyemről. Apám megérkezett az ígért időben, és míg mit ittunk egy kávét, a párom egy utolsó telefonhívással szintén lezárta a munkanapját. A kora szeptemberi, váratlan hőség senkinek sem tett jót. Araszoló kocsisorok között kígyóztunk végig a Balaton szegletéig majd egyre ritkuló forgalomban vágtunk át Veszprém felé. A 8-as úton már jó tempóban haladtunk, ám ennek ellenére is csak sötétedés után értünk Vasszentmihályra - pedig meg sem álltunk Körmenden, a várkastélynál, ami jó felvezetés lehetett volna a másnaphoz. Este - ki-ki ízlése szerint - sűrű búzasörrel, könnyű fröccsel vagy édes limonádéval pótolta az elvesztett folyadékot,harapnivalót pedig a szimpatikusan rövid étlap kínálatából választott magának. A panzió berendezése a rusztikusan autentikUus és a fullasztóan giccses közötti vékony határon lavírozott.

PÁROMMAL MÁR HÉTKOR FENT VOLTUNK – ÚGY ÉREZTÜK, KITETTÜNK MAGUNKÉRT, HOGY A FALUSI CSENDBEN KÉPESEK VOLTUNK ILYEN KORÁN FELKELNI,

Persze, jóapám addigra már rég felfedezte a környéket, és tűrelmetlenül várta, hogy induljon a nap; igyekeztünk hát. Ausztria csupán egy ugrás, így alig melegedtek be a gumik, már sógoréknál kerestük a faluból kivezető utat. A határ közvetlen szomszédságában fut egy keskeny kis út az erdőben, ott bújtunk el a tűző nap és a forgalom elől. Kibukkanva a fák közül a hegytetőn trónoló Burg Güssing panorámája fogadott minket. Az első „behajtani tilos" táblát még nem vettük komolyan, a másodiknál, a régi őrtorony alatt már kicsit kezdtem elbizonytalanodni, végül a harmadik előtt megálltunk egy parkolóban. Bár izzasztó volt motoros hacukában felgyalogolni az utolsó kaptatón, jó döntésnek bizonyult, hogy nekivágtunk. Olyan meredek és kanyargós a felső szakasz, hogy ott motorral nem szívesen találkoznék szembe senkivel. Burgenland legrégibb várát csak kívülről jártuk körbe, így nem tekintettük meg annak gazdag kiállítását sem – korán volt még ahhoz. Valaha a Batthyány-család birtokában volt a vár, a kápolnában is találtunk erre utalást.A környező halastavak bámulása csak rövid ideig kötött le minket, így rövid bóklászás után indultunk tovább. Következő célpontunk, a Schloss Obermayerhofen szállodaként üzemel, így nem terveztem oda hosszabb látogatást – viszont annyira megragadott minket a kertje, hogy nem tudtunk ellenállni neki. Azon a hétvégén éppen  esküvőre készültek, de kedvesen mondták, hogy még van némi időnk a kezdés előtt, nyugodtan járjuk csak körbe az épületet. Ahányan voltunk,annyifelé indultunk. Annak a biztos tudatában hagytam a táskában a fényképezőgépemet, hogy ez a vár nélkülem is eléggé dokumentált lesz – útitársaim ezzel szemben lelkesen kattogtattak. A rendszeres használat látszott az épületen, élhetően volt kialakítva. Egy percre el is játszottam a gondolattal, hogy inkább a határnak azon az oldalán kellett volna szobát foglalnom egy kastélyban, de jobbnak láttam nem megnézni az árakat - maradtam a boldog tudatlanságnál.


SCHLOSS PÖLLAU EGY UGRÁS IDE, DE MI MÉG EZT NYÚLFARKNYI UTAT IS MEGSZAKÍTOTTUK, MERT MINDENKÉPPEN BE KELLETT ASZEREZNÜNK

kihagyhatatlan Manner nápolyi- és Almdudler-adagunkat - Rómában tégy úgy, mint a rómaiak. Maga a kastély valójában egy monostor, egy fallal körülvett épületegyüttes templommal, zeneiskolával és apró kerttel Hamar körbe lehet járni a városka főterével együtt. Biztosan nyüzsgő élet zajlik ítt iskolaidőben, amikor kóbor dallamok találnak maguknak utat a szabadságba a vastag falak mögül, de ottjártunkkor, az álmos szombat délelőttben fuldokló városka csendes volt. A templomban szertartáshoz készülődtek, de azt mi már nem vártuk meg. A következő célpont utunkhoz inkább az erdőn-hegyen átvezető mellékutakat választottam, és belül csendben sírtam, mert olyan minőségűek voltak, hogy azt nálunk néhåny főút is megirigyelhetné. Egyébként az útvonal kitűnően igazolta, hogy nem kellenek nagy hegyek egy jó kis kanyargáshoz - elég a hibátlan aszfalt és a csalafinta vonalvezetés. Itt találkoztunk először Özikével, szerencsére nem testközelből, hiszen még idejében átért előttünk az úton.A Schloss Schielleiten sportközpontnak ad helyet, amelyhez teniszpályák,focipályák, futópályák tartoznak, és természetesen meg is lehet szállni benne. A kastély által kínált szolgáltatásokra ugyan nem vágytunk motoros ruhában, viszont az épületnek olyan impozáns a homlokzata és az előkertje, hogy megragadtuk a lehetőséget, és háttérnek használva azt,készítettünk pár motoros képet. A sorozat címe: Guldenburgok motoron. A Gartenschloss Herberstein híres kertjét és az állatokat meghagytuk legközelebbre, mivel a delelő nap, illetve az ott parkoló autók százai elriasztottak minket, és amúgy is kezdtünk megéhezni. Riegersburg várát már messziről láttuk – az építmény kiváló útjelző a vándoroknak. Megkerültük, és a 66-os út remek kanyarjait követve elhagytuk a Zotter csokoládémanufaktúrát (kóstolás, bolt és kiállítás), majd felkaptattunk a Schloss Kornberghez. Itt találkoztunk másodszor Őzikével, ezúttal nagyszerű pörkölt formájában, amelyet a napi menü részeként kínáltak. A viharvert plakett szerint igazi stájer konyhát visznek-igazi magyar pincérrel. Míg mi a napernyők alatt hűsöltünk, a várudvar másik sarkában éppen az ünnepeltek botorkáltak elő a homályos kápolnából az aranylakodalmi szertartás után. Rozogák voltak, de boldognak tűntek. Fantasztikus, hogy ennyi év után is egymás társaságát keresik, és a családdal közösen örülnek az együtt eltöltött fél évszázadnak. A kastély egy részét elfoglaló szőnyegbolt kínálatát kihagytuk, maradtunk a motornál, mint utazási eszköznél.

 

www.kisbuszrent.hu 

8 fős exklúzív kisbusz és  3,5 tonnás kisteherautó bérlés. Tárnok, Érd, Biatorbágy, Sóskút, Etyek, Pusztazámor.


Vissza a hírlistához